Út...

...emlékszel mikor a kartonon ülve, sírva kértem, hogy foglalkozz velem?
Hogy VELEM foglalkozz kicsit többet, mint nővel?
Hogy vágyok a figyelmedre, a törődésedre...
És Te azt mondtad éppen eleget törődsz velem, még lehet túl sokat is?!
Tudod én nem úgy éreztem! Magányos voltam...azt éreztem el foglak veszíteni...és te is el fogsz veszíteni engem!
Ma már nem szólok ezért! Megszoktam...
Már nem hiányzol! Nem érdekel, hogy mennyit törődsz velem, mert már nem vágyok rá...
Szépen, békében élünk, egy fedél alatt...
Megpróbálom a gyerekeknek megadni amit csak lehet, hogy boldogok legyenek...és ne vegyék észre, hogy ez nem kapcsolat, hanem társas magány!
Évek óta nem tudsz rólam semmit....
...akkor nem érdekelt, ma meg már én nem mesélek! Nem foglak bántani, mert jó apuka vagy! Remek férj, aki gondoskodik a családjáról, szereti őket!
Szeretlek Téged, de mint nő és férfi nagyon eltávolodtunk egymástól!
Tudom, hogy a megbocsáthatatlan bűnök az enyémek...de a hozzájuk vezető utat Te építetted....