Ez a harmadik február együtt...fura! Az elején nem hittem, hogy ilyen hosszú időt megél ez. Remélni lehet csak. Ehhez két ember kell. Mindkettőnek nagyon toleránsnak kell legyen, mert ez piszok nehéz.
Romlott barátom szerint hiba érzelmeket keverni bele - lehet igaza van. Ő szereti a családját és nem kockáztat. Nincs kockázat, nincs hiba.
Viszont érzelmekkel egész máshogyan várod a találkozásokat. Furcsa mert még mindig várom...még mindig összerándul a gyomrom, olyan pillangós.
Pedig ez a harmadik február már...
Az előző évek februárjában megléptünk otthonról.
Most is szeretnék. Órás fiú azt ígérte, hogy elmegyünk...az a baj, hogy már nem merek bízni ebben. A dézsa után valahogy annyira reményvesztett lettem. Máskor ilyenkor már tervezgettem, hogy mi legyen a lelépő szöveg...vagy hogy mit vigyek magammal. Most nem! Nem szeretnék én szállást intézni, nem szeretnék én energiát és időt fecsérelni olyan dologba, amiben már nem bízom.
Megígérte. Ha fontos neki, majd elintézi. De nem fogja...mert nem fontos.
Majd jön a duma, hogy "sajnálom", meg hogy "bepótoljuk"...hogy "nem tudtam megoldani", hogy "én is vágyok rád"...van még az is, hogy "nem tudok kétfelé szakadni"...meg az, hogy "nem tudok hazudni, nem ilyen ember vagyok"...mi is van még: " nehéz"
És mikor nem érzem azt, hogy egy kicsit is tett volna azért, hogy megoldja...na akkor elszakad valami...mert nem sajnálja, csak mondja...nem fogjuk sosem bepótolni, a többit sem pótoltuk be...valamint DE, meg tudtad volna oldani, csak kellett volna egy kis időt meg energiát beletenni...és nem, sajnos nem hiszem el ezek után, hogy te is vágysz rám, mert akkor elintézted volna...jah, és igenis tudsz hazudni! Több mint 2 éve hazudsz-erre már mondhatjuk, hogy van benne gyakorlatod...és végül: lehet, hogy nehéz-az elejétől tudjuk, hogy nehéz! Nekem sem könnyebb...sőtttt