Fogadótól a fogságig 01

Régen írtam...lehet mert mikor rendben van a lelkem, akkor csak úgy zajlanak az események és nincs ami nyomaszt, nincs aminek ki kell jönnie belőlem.
Sokminden történt...
Először is...hát...hülyeséget csináltam és megszívtam.
Szereztem Norcolutot, mert pont akkor jött volna meg a vérzésem, amikor a fogadóba mentünk. Így játszottam a napokkal a gyógyszer segítségével.
Beszedtem szépen...megjött...és vége is lett, mire a fogadót bereltük Órásfiúval. Imádtam azt az estét. Imádtam ahogyan oda tudok bújni hozzá, ahogyan szeretget...ahogyan csókol.
Úgy éreztem magam, mint a férjemmel mikor még csak udvarolt nekem. Mikor színesre festi a boldogság a legszürkébb eget is. Mikor azt érzed, hogy aznap este azért derült az ég, hogy neked ragyogjanak a csillagok. Mikor még a tücsök is nektek ciripel...
Szeretem Őt...szarul hangzik tudom! Mert a realitás ellene, ellenünk szól...de nem tudok mit tenni ezzel az érzéssel. Szóval bevállaltam a gyógyszert, hogy szeretkezzünk! Olyan ritkán adatik nekünk erre lehetőség...akartam....
Aztán eltelt az idő és nem jött meg....keddre vártam...de semmi. Aztán szerda...csütörtök...számolgattam a napokat, hogy a rövidebb február miatt lehet elszámoltam, meghát eddig sem volt pontos...meg a gyógyszer...
Aztán péntek, szombat...még mindig semmi!
No, hétfőn kezdtem kétségbe esni, mert az hogy Máriának anno bejött a duma, hogy megszállta a szentlélek-hát a tudomány mai állása szerint ezt az én uram be nem veszi, még akkor se, ha erre a szövegre egy világvallás épült.
Kedd...semmi...vettem tesztet...
Órásfiúnak próbáltam célozgatni, hogy a reggeli tevékenységének eredményeképpen nem alszok nyugodtan, de nem vette a lapot! Abszolut nem rakta össze az infókat.
Szerdán reggel a munkahelyen remegő kézzel bontottam ki a kis tasakot amiben a csík volt.
Anno Morgennel volt egy tesztem-amikor fura kettős érzés volt bennem. Most ugyanezt éreztem. A nyugodt jövő szempontjából mindenképp a negatív tesztnek kellene örülnöm...de bennem volt, hogy Órásfiú jó apuka lenne...imádná a gyermekét. Mindent megadna neki és lehet nem kap több esélyt arra, hogy valaha valaki azt mondja neki: apa
Viszont bennem volt, hogy ő szeretné-e hogy én legyek annak a kicsinek az anyukája...hogy tudna- e velem (velünk-a gyermekimmel) egy biztos családi hátteret teremteni egy kicsinek.
A teszt negatív lett...valahol csalódtam, valahol meg örültem. Annyi kétség volt bennem.
Pénteken délben jött meg. Délután találkoztunk. Elmeséltem neki...s bár én megtartottam volna, mert ugyanúgy az én gyermekem lett volna, mint a másik 3, meg ha ilyen pici esély mellett a sors mégis megtréfál, akkor megkapja az esélyt tőlem is - Órásfiú azt mondta nem akarta volna.
Nem akarta volna, mert nem akarta volna tönkretenni a másik három csodás gyermekkorát.
Fura érzés volt. Nem csak az, hogy ő a gyerekeimet maga elé helyezi-ez jól esett- hanem, hogy el sem gondolkodtatja az, hogy közös jövője lehetne Velem...velünk. Egy családja...lehetne egy gyermeke...
Bőgtem...nem kellett volna, mert nem szereti ha bőgök. De megbeszéltük a dolgokat és be kell látnom, hogy ő reálisabb tudott maradni. Asszem az én eszem meg néha elveszi a szerelem...