Férfi és Nő

Asszem az én hibám is, hogy nálunk felborultak ezek a "szerepek"
Hogy felborult a "nem a te dolgod"...
Mikor végeztem a főiskolán egy kis faluba költöztem dolgozni. A férjem, aki akkor a pasim volt már 2 éve, Bp-re ment!
Mindketten akkor költöztünk el először otthonról. Akkor kezdtük az önálló életünket külön-külön.
Fura volt eleve a kapcsolatunk! Mielőtt összeházasodtunk 2x szakítottunk!
Mindkétszer én akartam külön folytatni az életemet, mert hiányoztak a pillangók...hiányzott, hogy összeszoruljon a torkom amikor találkozunk...nem akartam huszonévesen belefásulni egy megszokásba...
Szakítottam vele....szomorú voltam...volt a (nevezzük úgy, hogy:) LegjobbBarátom....
Megvigasztalt! Alaposan! Jó volt! Vele is jó volt a sex! Mert merész volt...mert tudta mit akar! Régen volt....nem beszélünk róla! Neki is lett családja, nekem is....mondjuk morbid volt, hogy az esküvőnkön, mint a tanum állt mellettem, de pont ettől volt jó, hogy sosem vetettük egymás szemére-kőkemény sex volt! Végigkeféltük a haverja lakását...az bejárati ajtótól kezdve az étkező asztalon át az ágyig...végül zuhanyzás után a lepedőbe törölköztünk meg. Sosem fogom elfelejteni azt az estét! Előtte sosem "keféltem"....az volt az első! Gátlástalan, szemérmetlen, tét nélküli SEX! Pont annyi érzelemmel, ami ehhez kellett! Annyi szemérmességgel, amit a legjobb barátod vár...ismert....nem voltak titkaim előtte.
Aztán sok estét telesírtam, mert úgy éreztem hiányzik a férjem...és jobb volt vele, mint nélküle! Szeretett engem...keresett...velem akart lenni...sokat beszélgettünk...és újra kezdtük/folytattuk...nem tudom minek nevezzem.
Lényeg, hogy tul.képpen ezzel a kapcsolattal költöztünk ketten 2 irányba!
2 gyönyörű lány volt a lakótársa-érdekes, hogy sosem voltam féltékeny! Nem tudom miért...józanész?! Nem tudom! Mindig azt gondoltam, ha valaki félre akar kefélni, akkor félre kefél, ha rinyálok és ellenőrzöm, akkor is, ha meg nem akar, akkor nem fog!
Nem tudom történt e bármi is Bp-n....és őszintén mondhatom nem is érdekel.
Mikor hazaköltözött és elkezdtük a közös életünket, arra kértem, hogy ami ott történt maradjon ott! Utólag tenni nem tudok ellene úgysem! Ha valami komoly dolog történt volna, akkor nem jön haza...akkor nem engem választ...és nem engem vesz feleségül, hanem új életet kezd ott!
Az egy év alatt, míg külön éltünk azt hiszem kellő önállóságra tettünk szert mindketten!
Rájöttünk, hogy a kaja nem a hűtőben terem, hogy bizony nincs aki wc papírt hozzon...ha nem takarítok kosz van, ha nem mosogatok, nincs tiszta edény....ha nem csavarom fel a radiátort a fürdőben, akkor hideg van....és a lényeg: ha nem dobálom el a havat, ha nem cserélek izzót, ha nem csavarozom meg a szekrény ajtaját, ha nem húzom ki a kukát, ha nem viszem ki a szemetet, ha nem verem be a szöget.....akkor ezt az ég világon Senki nem csinálja meg helyettem!
A férjem türelmes ember, én türelmetlen vagyok! Ha valami kell, az AZONNAL kell!
Amíg ő az utolsó pillanatra hagyja a dolgokat, addig én menten megoldást keresek és mire észbe kap, hogy megcsinálja, addigra készen van!
Van pár dolog, amit utálok!
1) hegynek fel - utálok hegynek felfele menni, futni...bringázni! Alföldi gyerek vagyok! Legyen síkság osztjóvan :)
2) tutyi-mutyik - ezektől az idegbaj kerülget, lévén abban nőttem fel, hogy senki nem csinálja meg, ha én nem
3) várni.....idegölő! Felidegesít, bizonytalanná tesz és ami a legfontosabb az IDŐ kárára megy! Az IDŐ az, ami pótolhatatlan! Az idő ami megfizethetetlen és megvehetetlen! Utálok várni!
Tehát ha akarok valamit, azt megcsinálom, megoldom....megkeresem a megfelelő embert, aki segít benne....
Mivel sokszor volt úgy, hogy intézni kellett dolgokat és én vagyok kettőnk közül aki nagyobb ismerettségi körrel rendelkezik, így automatikusan én lettem aki az ismerősökön keresztül egy halom dolgot intéz.
Én lettem a beszerző, a fuvarszervező, a gyerek ügyintéző, a pénzügyminiszter, a takarító, a szakács, a kb...minden...
És amíg én intéztem a biztosítást vagy a gumicserét, a téglapakolást vagy a fűtés szerelést, addig a férjem szívesen főzött, sütött!
Ő élvezi....én gyűlölöm! Utálok a konyhában állni! Elvesztegetett és fölösleges időnek tartom, hogy órák hosszat töltsek olyan ételek készítésével, amit vagy nem esznek meg, vagy egy fél óra alatt elpusztítanak!
Egyszerű kajákat csinálok...max 40 perc!
Ő pedig szereti a sütögetést, a nagyranőtt fonottkalácsot...a pepecselős sütit...
Ezzel nincs is gond-azt hiszem attól tudnok nő lenni, hogy időnként sütit süt!
A gond inkább azzal van, hogy mindemellett ő meg is elégszik ezzel....
7et fordulok a kocsiból behordva a cuccot amit vettem, míg ő a konyhapultot támasztva meséli milyen napja volt...
Vagy pl én cipelem a szatyrot...és esze ágába sincs kivenni azt a kezemből...
Én mászok éjjel a sötét padlásra, mikor a gyerek kinyögi, hogy neki bébiételes üveg kell a suliba!
Én hozom haza a bolt raktárából az autó tetőcsomagtartóján a cuccot, mert nem tudom kivárni míg megoldja....
Biztosan megoldaná....
Ellenben megfürdeti a gyerekeket, reggelit csinál nekik, ebédet főz...
Jó férj....jó apuka....kiegészít!
De ettől még éhezem rá, hogy NŐ legyek valaki mellett...