Féltékeny vagyok...

Féltékeny vagyok a Szöszire...
Furcsa és meglepő érzés volt felismerni, hogy amit érzek, az nem más, mint féltékenység.
"Annyira bánt amit este írtam...ne haragudj! Nem szemrehányás volt...
Csak egyszerűen annyira, de annyira tehetetlennek érzem magam!
Tudom, hogy karácsony van...hogy névnapja van...hogy tutira kedveskedsz neki...és ez fáj nekem...
Nem szoktam ilyet érezni...ez rossz érzés...
Tisztában vagyok azzal, hogy Én itt és Te ott...
Azzal, hogy külön életünk van...
Azzal is, hogy amit együtt tölthetünk azt próbáljuk meg boldogan eltölteni!
Csak olyan fura érzés ez...irígy vagyok pedig nem kellene...
Rossz érzés, hogy ő hozzád bújhat este én meg nem...
Nem duzzogok ezen...és nem szemrehányok...
Nem hisztizek, nem reklamálok....csak rossz érzés....ennyi"
És akkor rájöttem - na jó P. segített (róla majd egy másik történetben): féltékeny vagyok!
Féltékeny vagyok valakire, aki eddig is ott volt, akiről tudtam, hogy ott van....
Akit -ha két nő küzdelmeként tekintünk egy férfira, akkor - legyőztem számtalanszor!
Mégis irigység van bennem, mert ő napi szinten hozzájut ahhoz, amire én csak vágyok és várok pont őmiatta hetekig!
Legyőzöm minden alkalommal, amikor Órásfiú engem csókol meg....
Amikor velem van és neki hazudik miattam...(miattunk).
Minden alkalommal, mikor mellé fekszik, de rám gondol...
Én nem szoktam féltékeny lenni, mert értelmetlennek tartom!
Aki menni akar, az úgyis megy...márcsak ha pusztán magamból indulok ki....
Én nem tudom hogyan kell ezt kezelni...
Nem kellene féltékenynek, irígynek lennem...pont Szöszire nem...
Pont miattam nem...