Ez a nap is eljött...2020.december 31. Ennek a borzasztó eseményekkel teli évnek az utolsó napja. Kolléganő meghívott bennünket (Órásfiút és engem), hogy töltsünk pár órát náluk...felfűtik a dézsában a vizet. Beülünk, beszélgetünk. Férje valaha kollégája volt Órásnak, van közös téma. Szóltam neki még december elején. Úgy érzem, ha szeretett volna eljönni és velem lenni, akkor megoldja.
Sokat vitáztunk azon, hogy én megint egy egész család szilveszteri programját igazítottam ahhoz, hogy menni tudjak és nem, nekem sem volt több időm, mint fél 5-től 7-ig. Kijárási tilalom van este 8-tól. Addig haza kellett érnem nekem is.
De ő nem jött el. Még reggel is olyan üzeneteket küldött, hogy van remény...végül nem jött.
Megint azt éreztem, mint mikor Bp-re mentem vonattal, hogy bízok, hiszek, remélek...bízom benne, hogy fontos vagyok neki, hogy vagyok legalább ennyire fontos...hiszem, hogy van ilyan csoda, hogy ha 15 percre akár, de eljön, mert érek neki ennyit. De nem....nem érek. Asszem magamban kell helyretennem azt, hogy mit jelent ő nekem és mit jelentek én őneki. Mert sajnos hiába ír szép dolgokat, hiába fogalmazza meg gyönyörűen, hogy mennyire fontos vagyok....mikor oda kerül a sor, hogy ne csak mondja hogy fontos vagyok, hanem úgy is viselkedjen, akkor rendszeres a csalódásom benne.
Rendszeres, hogy én bármikor átrendezem a napom, hogy találkozni tudjunk, ő meg még a velem tölthető időből csippenti le az egyéb dolgokra fordított idejét.
Rendszeres, hogy azt írja sajnálom....
Rendszeres, hogy azt írja majd bepótoljuk, hogy kárpótol....de ezek sosem következnek be.
Mostanában oly sokszor elgondolkodok azon is, hogy miért és hogyan lettem az általa becsült és tisztelt nőből valaki, aki a sor végére kerül rendszeresen!? Hogyan lettem a "nem olyan nő vagy akivel egy autóban kellene kefélni" emberből egy olyan, akivel egy évben 2x lehet elmenni valahova??? Ahol nem rajtam múlik, hogy elmegyünk valahova vagy sem, hanem azon, hogy ő a 26 éves Szöszitől el tud e szakadni. Mert úgy tűnik a Szöszi lelke és nyugalma fontosabb...előrébb áll...
Nem fogok versengeni. Ettől az évtől nem.
Ha keres, keres...ha ráérek megyek...majd ha ráérek. De tanulok a hibákból és rájöttem, hogy nem igazak a szép szavak. Vagy ha igazak is, nem bírnak mögöttes tartalommal, csak üres szavak.
Türelmes leszek...megkérdezte tőlem Gabonás a minap, hogy mit fogok tenni? Akkor átgondoltam...várok...türelmesen...ha az idő közelebb hoz, akkor majd lépek. Ha eltávolodunk, akkor pedig nem lesz olyan szörnyű elveszíteni őt, mint amennyire borzasztóan élném meg most.
Szóval egyenlőre van időm...csak már bízni nem tudok úgy, mint eddig tettem...asszem a ma estével ezt szépen elcseszte.