...a kartonon

Az én férjem jó ember!
Okos, intelligens!
Nem iszik, nem kiabál, nem kötekedik!
Tűri az összes hülyeségem...toleráns!
Segít a háztartásban-lakott egyedül, mindent meg tud csinálni!
Segít a gyerekek körül...
Van munkahelye, jól keres (bár ez relatív- de nem élünk rosszul)!
Nem durva, sosem bántott fizkálisan!
Szorgalmas....
Jah...és hogy ki ne maradjon: csinos! Sportos, nem elhízott, igényes...és nem mellesleg nagyobb a farka, mint bármelyik pasinak, akivel mellette dolgom volt.
Hogy miért csinálom akkor?!
Miért keresek más karjaiban örömöket, ha ilyen - még az én elmondásaim alapján is tökéletes - férjem van?!
Talán az idő....18 éve vagyok vele...a szenvedély már rég kialudt.
Volt próbálkozásom nem egy újraéleszteni ezt a részét a kapcsolatunknak. De elutasításba ütközten jópárszor!
Építkezésbe kezdtünk-sok a gyerek, kell a több szoba....bővítsünk házat!
Pénzünk kivitelezőre nem volt...kőműves van...többit majd mi!
Lehet itt rontottuk el...nem tudom.
Sokat dolgozott a házon!
Én voltam az építésvezető, aki globálisan átlátta az egészet...aki tudta, hogy mit hogyan szeretnénk! Aki időben is össze kellett hangolja az embereket, hívogatni a mestereket, anyagot rendelni...telefonálni!
Férjem volt aki a kalapacsot fogta és fizikailag többet dolgozott rajta mint én. Bár én is kevertem a betont, pakoltam a cserepet....
Ő fizikailag volt fáradt egy-egy nap végére...én szellemileg (is). Gyerekek, háztartás, munkahely, szervezés, lapátolás, tégla pakolás, gipszkartonozás, ablak festés....
Ebbe cseppent bele Morgen.
A férjemet kb.marhára nem érdekelte előtte sem (azóta sem), akkor meg depláne, hogy merre járok.
Morgent igen. Beszélgettünk sokat. Képet küldtem neki, ahogy munkás ruhában villanyt szerelek vagy gipszkartont csavarozok.
Ő megkérdezte milyen napom volt...a férjem nem...
Ő megdícsérte ha befestettem a hajam...vagy fodrásznál voltam...a férjem ha észre is vette, nem igazán tette szóvá!
Hónapok óta nem mondta, hogy szép vagyok...vagy hogy jó az illatom...csinos vagyok...Morgen igen.
Mikor este a villámjátékokkal Morgen felizgatott, próbáltam a férjemmel lejátszani....közeledni hozzá...szeretkezni, kefélni, dugni (éppen ki hogyan szereti) vele, de fáradt volt! Nem volt kedve!
Nem adom fel könnyen! Nem ment tettekkel...utaltam rá, hogy gond van! De vagy nem érdekelte, vagy nem akart vele foglalkozni, vagy fáradt volt ehhez is. Nem tudom.
Egyik este kiborultam. Elmondtam neki, hogy hiányzik! Hiányzik, hogy a FÉRJEM legyen! Hagyja a francba a házat, foglalkozzon velem!
Velem, mint Nővel! Elmondtam neki, hogy hiányzik hogy nőként kezeljen, hogy megöleljen néha, mert ha én nem ölelem meg őt, akkor ő nem ölel meg engem.
Megkérdeztem mikor fogta meg Ő az én kezem, ha mentünk valahova....mindig én fogtam meg az övét az utolsó hónapokban.
Elmondtam neki, hogy szükségem van rá, hogy beszélgessünk, hogy törődjön velem, ne csak a kurva házzal.
Ültem a raklapra pakolt gipszkartontáblák szélén és zokogtam, hogy törődjön velem....
És ő azt mondta: éppen eleget foglalkozok veled, lehet még sokat is!
Ez bevésődött....mélyen és fájdalmasan.
Mintha egy kést nem csak belém böknek, hanem jól körbeforgatják....
És ott, akkor a karton szélén ülve eltört valami!
Valami, ami sosem lesz már olyan, mint volt!
Amit foltozgathatunk, ragasztgathatunk....de a nyoma örökké ott marad!
Próbálhatjuk összeilleszteni újra a darabjait, de sosem lesz az az egységes egész, ami előtte volt.
Ekkor volt a szülinapi buli....és ott volt Morgen!
Nagyon reméltem, hogy nem lesz ott, mert féltem attól, hogy elkeseredésemben mi fog történni...s bár a csókon kívül semmi egyéb, de az a csók az olyan csók volt! Olyan, amilyet a filmekben látsz, amilyet kislányként elképzelsz! Attól, hogy már nem vágyom utána és a jövőképemben nincs helye Morgennek, attól a múltban vele átélt dolgok nem változnak meg. Attól nem lesznek meg nem történtté....és nem is kell, hogy eltűnjenek. Hiszem, hogy vannak találkozások, amiket a sors akar, hogy megtörténjenek. Pl. Kócos a kalandparkban....vagy Kócos révén Romlott....vagy pl Démonvadász és legújabb ismeretlen ismerősöm Órásmester...
Az személyiség formálódásához hozzájárulnak a körülöttünk élők!
A boldog pillanatok éppúgy, mint a velük/általuk megélt csalódások....
....akkor, a karton szélén ülve...összetört minden...és a boldog várakozásból, hogy milyen lesz majd az otthonunk, lett egy kétségbeesett félelem, hogy a KÖZÖS otthonunk marad - e majd...
Hát ezért kezdtem bele!
Éhezek a szeretetre, a törődésre...a szenvedélyre...arra, hogy valaki IDŐt szánjon rám....RÁM, mint NŐRE!